Gépész ( hangoskönyv )

Gépész ( hangoskönyv )

By GépészArtsBooks
Download on the App Store

Gépész ( hangoskönyv ) episodes

  • James Herriot - 05. Ő is isten állatkája

    J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. 

     Az öt könyvből álló történetek ötödik részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző 

    novellákat adja közre. 

    A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint 

    egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket 

    örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk 

    sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. 

    Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. 

    Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. 

    A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg 

    egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból 

    adódó humoros csattanója.


    13 hr 34 min
  • James Herriot - 04. Minden élő az ég alatt

    J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. 

     Az öt könyvből álló történetek negyedik részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző 

    novellákat adja közre. 

    A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint 

    egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket 

    örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk 

    sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. 

    Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. 

    Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. 

    A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg 

    egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból 

    adódó humoros csattanója.

    13 hr 8 min
  • James Herriot - 03. A repülő állatorvos

    J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. 

     Az öt könyvből álló történetek harmadik részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző 

    novellákat adja közre. 

    A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint 

    egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket 

    örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk 

    sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. 

    Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. 

    Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. 

    A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg 

    egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból 

    adódó humoros csattanója.

    16 hr 40 min
  • James Herriot - 02. Egy állatorvos töténetei

    J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. 

     Az öt könyvből álló történetek második részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző 

    novellákat adja közre. 

    A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint 

    egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket 

    örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk 

    sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. 

    Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. 

    Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. 

    A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg 

    egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból 

    adódó humoros csattanója.

    14 hr 58 min
  • James Herriot - 01. Állatorvosi pályám kezdetén

    J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. 

     Az öt könyvből álló történetek első részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző 

    novellákat adja közre. 

    A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint 

    egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket 

    örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk 

    sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. 

    Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. 

    Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. 

    A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg 

    egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból 

    adódó humoros csattanója.

    16 hr 9 min
  • Monte Merrick - Memphis Belle

    Még egy bevetés – és számukra véget ér a háború? A B-17-es Repülő Erődök személyzetének 

    25 bombázást kellett teljesíteniük – a Memphis Belle hajózói 24-en szerencsésen túl voltak. 

    A hátralévő egy – gondolták – amolyan sétarepülés lesz. Ám az utolsó bevetésükön elszabadult a pokol!

    A könyv a Magyarországon is bemutatott, világsikert aratott, azonos című film alapján készült.

    7 hr 43 min
  • Pásztor Árpád - A Muzi

    Einstand – ez a kifejezés bizonyára sokunk számára nem egy piaci helyét kereső kofát juttat eszünkbe, 

    hanem Molnár Ferenc világhírű regényét, a Pál utcai fiúkat. A Nemecsek Ernő golyóit eltulajdonító 

    Pásztorok egyikét is élő személyről mintázta az író, sőt Pásztor Árpád (akkor Pikler) Molnár 

    (akkor Neumann Feri) jó barátja, később írótársa, újságíró, világutazó – és a regény egyik ihletője volt. 

    Pásztor 1887-ben játszódó ifjúsági regényében is ein standnak, de itt a Múzeumkertnek lesz különös szerepe, 

    s Piki történetén keresztül jól láttatja a korabeli fővárost és társadalmát is.

    4 hr 41 min
  • David Osborn - Vadászidény

    A komoly vadásznak gondosan át kell vizsgálnia a fölszerelést. A jól megválasztott, 

    jó minőségű holmi, ha úgy adódik, megmentheti az életét. A rosszul megválasztott, 

    ósdi holmi viszont az életébe kerülhet… Mindent gondosan el kell helyezni a rekeszekre 

    osztott hátizsák külső és belső részeiben, a zsák pedig párnázott vállszíjjakkal és 

    párnázott derékszíjjal fölszerelt alumíniumkereten helyezkedik el. A vadásznak, ezt 

    aligha kell mondani, szüksége van fegyverre is. A gyilkolás olyan klasszikus eszközei 

    közül, mint a nagy íj, a nyílpuska, a dobókés, a bozótvágó, a bumeráng, az indiánok 

    ólomgolyóval ellátott forgókötele, a sörétes puska, a kézi lőfegyver vagy a vadászpuska, 

    talán a vadászpuska a legalkalmasabb; kivált ha arra a rendkívül veszélyes állatfajtára 

    óhajt vadászni, melynek neve – ember.

    7 hr 10 min
  • Chris Kyle - Amerikai mesterlövész

    1999-től 2009-ig az Egyesült Államok Haditengerészetének SEAL-je, Chris Kyle érte el a legtöbb halálos mesterlövész-találatot

    az amerikai hadtörténetben. A Pentagon hivatalosan több mint 150 találatot igazolt (az addigi amerikai rekord 109 volt).

    Az iraki felkelők annyira rettegték Kyle-t, hogy az al-Shaitan ("az Ördög") csúfnevet adták neki, és vérdíjat tűztek ki a fejére.

    Kyle legendás hírnevet szerzett SEAL-, tengerészgyalogos- és a hadseregben szolgáló bajtársai körében, akiket gyilkos

    hatékonysággal védett a háztetőkről és mindenféle rejtett lőállásból. Kyle mesteri beszámolója rendkívüli harctéri élményeiről

    minden idők legkiválóbb háborús emlékiratai közé tartozik.

    A texasi születésű Kyle, aki gyermekkorában, apjával vadászva tanult meg lőni, vadlóbetörő rodeó bajnok volt, mielőtt beállt a

    haditengerészethez. 2011. szeptember után a terrorizmus elleni háború első vonalában vetették harcba, és hamarosan

    világklasszis mesterlövészként találta meg hivatását, aki ellenséges tűzben teljesít a legjobban. Személyes rekordját egy 1,9

    kilométeres távolságból leadott halálos lövéssel Bagdad környékén állította fel. Falludzsában az ellenség heves tüzével

    dacolva mentett meg egy utcai harcban kelepcébe került tengerészgyalogos csoportot. Ramadiban közelharcban, a

    pisztolyával terítette le a felkelőket. Kyle őszintén beszél a háború kínjairól: két sebesüléséről és két közeli barátja tragikus

    haláláról.

    Az Amerikai mesterlövész tiszteleg Kyle harcostársai előtt is, akik keményen verekedtek a harcmezőn, és attól távol is. És a

    történetet végigkísérő megindító, egyes szám első személyben íródó beszámolóiban Kyle felesége, Taya nyíltan beszél arról,

    milyen terheket rakott a háború Chris mellett a házasságukra és gyermekeikre is.


    12 hr 55 min
  • Andy Weir - A marsi

    Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. 

    Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. 

    Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti 

    az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. 

    Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, 

    hogy életben van - de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt 

    egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. 

    Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a 

    könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg "emberi tényező". 

    De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez 

    való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat 

    a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e 

    leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? A földön történteket Evila, az űrben és a 

    Marson játszódó cselekményeket Gépész olvasta fel!

    12 hr 34 min

About Gépész ( hangoskönyv )

From the publisher's feed

Ha jól érzed magad az oldalon, kávézzunk!

More shows like Gépész ( hangoskönyv )

Balázsék by Balázsék

Balázsék

49 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

14 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

BŰNtények Podcast by BŰNtények PODCAST

BŰNtények Podcast

3 Listeners

A világ urai by Klubrádió

A világ urai

2 Listeners

Régen minden jobb volt by Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

0 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Ma is tanultam valamit by Index.hu

Ma is tanultam valamit

4 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

4 Listeners