40x20

KETTŐS SZEREPBEN - Klujber Katrin és Szilágyi Zoltán


Listen Later

Női BL és női válogatott: ez a két téma volt fókuszban a 40x20 kézilabda podcast legújabb adásában - aki pedig a két területet összeköti, az Szilágyi Zoltán, aki a Debrecennel újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel, míg a nemzeti együttesnél másodedzőként segíti Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány munkáját. Élőben beszélgettünk a szakemberrel, aki értékelte a Loki BL-rajtját, a Beszterce elleni drámai végjátékot, de beszélt a jövő heti Esztergom elleni idegenbeli bajnokiról és az együttes céljairól. Majd persze szóba került a válogatott, amely a héten egy zártkapus és egy televíziós felkészülési meccset is játszik Svédország ellen.
Ezeken a találkozókon már Klujber Katrin vezeti majd ki a társait csapatkapitányként a pályára. Ferling Bernadettel beszélgettünk a szerep nehézségeiről és szépségeiről, hétteréről, feladatairól - korábbi válogatott klasszisunk is volt csapatkapitány Dunaújvárosban, így közelről ismeri a feladatkör nehézségeit. Ahogy az anya-sportoló kettősségét is, amely szintén szóba került a friss hírek ismeretében.
A beszélgetőpartnerek: Ferling Bernadett (állandó szekértőnk), Lengyel Péter (MTI), Szilágyi Péter (M4 sport).
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

40x20By M4 Sport|MTVA


More shows like 40x20

View all
TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Tripla-dupla Podcast by Magyar Dávid

Tripla-dupla Podcast

0 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

Eurosport podcast by Eurosport

Eurosport podcast

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Arena4 by Network4

Arena4

1 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

24 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners