Söprögető Kocsi

Söprögető Kocsi

By MTVA PodcastSports
Download on the App Store

Söprögető Kocsi episodes

  • Maradt hiányérzetünk, pedig...
    Valter Attila nagy célokkal érkezett meg Olaszországba, de a betegsége megakadályozta azok elérésében. Így is végigtekert, így is a legjobb 20 között végzett egy olyan viadalon, ami a világ legnagyobbjai között van. Más kérdés, hogy elég unalmasra sikeredett, legalábbis, ami a győzelemért folyó csatát illeti, hiszen Pogacar földönkívüli üzemmódban nyert, ráadásul előre megmondta, hogyan.
    Aggódunk Fetter Erikért, de bízunk benne, hogy még magasabb szintre tér vissza, és beszélgetünk a két jelenleg tartó egyhetesről is.
    36 min
  • Előrelépés Cavendish érkezése?
    A hét szenzációja, hogy Mark Cavendish is elindul az idei Tour de Hongrie-n, de mit jelent ez a versenyre nézve? Összefoglaltuk a hét történéseit, hiszen Portugáliában kiváló verseny volt, Andalúziában sajnos színe semmi. Amikor felvettük a podcastet, még el sem rajtolt az UAE Tour, sajnos Valter Attila belekerült a bukásba a végén, így arról most még nem tudtunk beszélni.
    30 min
  • Jobb Egy Ötnapos Mint Öt Egynapos?
    Rendkívül sűrű hét lett a mögöttünk hagyott, hiszen 10 egynapost rendeztek, amik közül izgalmakat tekintve kiemelkedett a kolumbiai. Érdekes történet Geniets-é, aki hat év után tudott végre nyerni nemzetközi versenyt, és a Mallorcáknak is örültünk, sőt, kicsit el is játszottunk a gondolattal, hogy kell-e több ilyen.
    41 min
  • Felkészülési World Tour-verseny? Van ilyen, de mennyire igazságos?
    Már túl is vagyunk az év első - de talán legkevésbé jelentős - World Tour-versenyén. Mennyire igazságos az a mennyiségű pont, ami jár az Ausztráliában szerzett győzelmekért? Mik voltak a verseny beszédtémái? Beni beszélt Valter Attilával, mik voltak a benyomásai? És hogyan van az, hogy a légierőből erősítenek a bringások, a bringásoktól a labdarúgók (Brailsford)?
    37 min
  • Erősebb vagy gyengébb az idei Visma?
    Két csapat maradt az átigazolós részek végére, két nagy alakulat, a Visma és az UAE. A Vismánál ment Roglic, de jöttek fiatalok, és azt találgattuk, erősebb vagy gyengébb az idei a keret a tavalyinál? Valamint, hogy milyen feladatok várhatnak Valter Attilára.
    Az Emirates-nél pedig egyértelműben Pogacar szerepe lesz kulcsfontosságú, deee az igazolások sem tűnnek rossznak.
    Sajnos azonban Dennis ügyét sem hagyhattuk ki...
    52 min
  • A legpikánsabb igazolások
    Kisebb szünet után jelentkezünk a 2023-as év utolsó adásával, amelyben beszéltünk Vas Blanka jelöléséről az Év sportolója versenyfutásban, valamint a Tour de Hongrie 2024-es kiadásának csapatbejelentéseiről is.
    Ezután rátértünk a három soron következő WT-csapatra, a DSM-re, a Jaycora és a Quick-Stepre. Talán most volt szó a legtöbb pikáns, elsősorban sprinter igazolásról, amire kifejezetten kíváncsiak leszünk jövőre.
    41 min
  • Mi is ez az Uijtdebroeks-balhé?
    A jövő egyik nagy kerékpárosa került rém kellemetlen helyzetbe, hiszen egyszerre két csapat gondolja úgy, hogy a versenyzője... Erről az igencsak nyakatekert helyzetről, valamint az Intermarché és a Movistar átigazolási szezonjáról beszélgettünk.
    37 min

About Söprögető Kocsi

From the publisher's feed

Az MTVA országúti kerékpárral foglalkozó podcastje

More shows like Söprögető Kocsi

Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

Alley-oop by Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs

Alley-oop

8 Listeners

Keleten-Nyugaton Podcast by NBA Podcast by Gabor Redai and Zoltan Zukaly

Keleten-Nyugaton Podcast

2 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

50 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Eurosport podcast by Eurosport

Eurosport podcast

2 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Pulzus Podcast by ENSPORT

Pulzus Podcast

0 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

53 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by Kossuth Rádió Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Napközben by Kossuth Rádió Podcast

Napközben

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház by Kossuth Rádió Podcast

Rádiószínház

0 Listeners