Valljuk be hősiesen, hogy Szlovénián rendszeresen átsuhanunk busszal, autóval Itália felé, vagy éppen Itálián át Dél-Franciaországba, vagy akár Spanyolországba igyekezve, de szinte soha meg nem állunk például borozni.

Pedig igen izgalmas már a terület története is. Éltek ezen a tájon az ősidőkben kelták, aztán illírek, majd rómaiak, átvonultak Attila hunjai, nyomukban a germánokkal. Azután megérkeztek északabbról a mai szlovének ősei, akiket hamarosan bekebelezett a Német-Római Birodalom, majd a Habsburgok vezette Monarchia. Az önállóság gondolata csak valamikor a 19. századi nagy forradalmak idején kezdett érni, de előbb Jugoszlávia része lettek, igaz onnan 1991-ben elsőként „léptek” ki és váltak ténylegesen önállóvá.

A sokféle történelmi hatás rányomta a bélyegét az országra. Kicsi de igen fejlett és ez igaznak látszik a borkultúrájára is. Északon a Muravidék az egykori Zala vármegyénk része és hordozza is annak borkulturális örökségét. Tőle nyugatra gyakorlatilag Dél-Stájerország átcsatolt részén vagyunk, ahol folytatódik a stájer borkultúra. A tengermelléken és a Friulival közös határmentén pedig tökéletesen érződik a szomszéd olasz hatás, mind fajtaválasztékban, mind stílusban és minőségben is.

A mai műsorban igyekszünk Szlovénia borrégióit és borait bemutatni.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Régi adósságot igyekszünk törleszteni ezzel az adással! Bár a hazai borivó közönség jó ideje ismerkedik a francia, olasz, spanyol és újvilági borokkal, a közvetlen szomszédaink borairól legfeljebb nagyon halvány elképzelése van. Százezrek járnak át Horvátországba, nyaralnak, hajóznak a dalmát szigetek között, de vajon hányan ismerik az ottani remek borokat?

Pedig miért lenne kisebb az ottani borok potenciálja, mint az Adria szemközti partján fekvő olaszoké? Elképzelhető, hogy Dalmáciában már a rómaiak előtt ott élő kelták is foglalkoztak szőlővel és borral. Aztán jött Róma, s ugyanúgy a birodalom része lett ez a vidék, a szőlőkultúra tehát azonos. De ez csak az egyik oldal. Ha visszajövünk a kontinentális északibb részekre, közvetlenül a jelenlegi határunk közelébe, ott van a Drávaszög, ami Dél-Baranya átcsatolt része, azaz a régi Villány-Pécsi borvidék része volt. Villánytól 20 kilométerre klasszikus és kiváló bortermőhelyre lelünk, s ha egy kicsit dél-nyugatra átugrunk, a pozsegai medence csodás déli lejtőin a Papuk hegység lankáin Kutyevoban ismét világszintű borokat találunk.

Horvátország borban is igen jelentős, minden adottsága megvan, s mostanra az emberi tényező is felnőtt a feladathoz, levetve az egykori szocialista Jugoszlávia miénkhez hasonlatos termelési örökségét.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a horvát palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Folytatjuk a fontos fajták bemutatását két spanyol eredetű, majdnem világfajtával: az egyik éppen Spanyolország zászlós fajtája, a Tempranillo, melynek az Ibériai-félszigeten számos névváltozata létezik és Portugáliában is jelentősnek számít. A spanyol nagy vörösek java része vagy tisztán, vagy házasítva, de ebből a fajtából készül. Ha bordói lett volna, ma lehet hogy ez foglalná el a Cabernet Sauvignon helyét, mert adottságai, „tehetsége” alapján bőven tud annyit. De nem volt bordói, így nem is került angol érdekkörbe.

A másik fajta, a szintén észak-spanyol eredetű Carinena, vagy franciásan Carignan, ami – lévén hogy igen nagy terhelést is elbír –, sokáig főként Dél-Franciaországban az olcsó déli „bortenger” egyik fő forrásának számított. Ezzel legalább olyan sikerrel járatta le magát, mint nálunk a szocializmusban a Kékfrankos és a Zweigelt. Így aztán nem igazán veszik komolyan, s jórészük áldozatul esett az EU által szorgalmazott és fizetett kivágásoknak. Azért néhány bölcsebb termelő az öreg tőkéket meghagyta, melyekről kiderült, hogy normál alacsony terhelés esetén csúcsborokra képes ez a fajta is.

E két fajtát és a belőlük készülő borokat igyekszünk bemutatni a mai adásban. Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Ismét két érdekes múltú fajtát mutatunk be, mindkettő Bordeaux-ból származott el és lelt szó szerint új hazára az Újvilágban. Ráadásul egymás közelében, a Malbec Argentínában, a Carmenere pedig Chilében.

A filoxéra előtt ott voltak a nagy bordói házasításokban, ma is előfordulhatnak, de mostanra úgy eltűntek, hogy arányuk az 1-2 százalékot sem éri el. Ki tudja miért, de az egész biztos, hogy méltatlanul, hiszen az már jó ideje kiderült, hogy új hazájukban csodákat tudnak produkálni. A mai adásban ezeket a fajtákat tesszük nagyító alá.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Két olyan gyönyörű déli mediterrán kékszőlőt mutatunk be, amelyek ugyan nem nevezhetők világfajtának, ám terjedőben vannak és egyszer akár ki is érdemelhetik ezt a jelzőt. Igyekszünk rávilágítani nemes tulajdonságaikra, s a belőlük készülő kiváló borokra, hogy kedvet csináljunk a megismerésükhöz.

A Grenache a navarrai uralom alatt terjedhetett el spanyol földön Garnacha néven és a tempranillo mellett a mai napig a második nemzeti főfajtának számít. Innen terjedt tovább a mai Franciaország déli területeire, Roussillonba és Languedocba, egészen a Dél-Rhone völgyig, és persze Provence-ba is.

A másik, szintén déli és szintén spanyol eredetű szőlőfajta a Mourvèdre, vagy leánykori spanyol nevén Monastrell, amely valahol Valencia környékén tűnt fel, s onnan terjedt kissé északabbra, , a Granache-hoz hasonlóan egészen a Dél-Rhone-ig. A két fajta gyakran – főleg francia földön – kéz a kézben jár, együtt alkotva csúcsvörös ún. GSM házasításokat, melyben a G a Grenache, az S a Syrah, az M pedig Mourvèdre jelölése.

E két izgalmas és fontos szőlőfajta titkait mutatjuk be Horkay Andrással, a CEWI alapítójával és vezetőjével.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

A vakkóstolás befolyástól mentes, objektív borértékelést jelent, amelynél igyekszünk kizárni minden olyan tényezőt, amely a kóstolókat befolyásolhatja, mint például a címke, a termelő, a borfajta, a márka, vagy az évjárat. A borok reális megítélésében komoly szerepe van a vakkóstolásnak, a borversenyeken is ezt a módszert alkalmazzák, méghozzá nagyon szigorú szabályok mentén. Ugyanakkor a vakkóstolás kiváló lehetőség a játékra is kisebb-nagyobb baráti társaságok tagjai között.

Adásunkban a vakkóstolás fontosságáról, mikéntjéről, módszereiről és tanulságairól lesz szó. Ebbe az izgalmas témakörbe Petzold Attila sommelier, a Borkollégium oktatója avat be minket.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Borász-generációváltással foglalkozó sorozatunk vendégei ezúttal dr. Gál Lajos és fia, dr. Gál Péter. Ha annak idején Babits Mihályt joggal neveztük poeta doctusnak, azaz tudós költőnek, akkor Gál Lajosra a vinitor doctus, a tudós borász jelző éppúgy illik. Ő ugyanis jóval több, mint egyszerű borász. Korán elkezdett a szőlészet-borászat tudományos részeivel is foglalkozni, hogy azután sok-sok pozíciót betöltve az egri Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetben kössön ki. Mindeközben megszámlálhatatlan egyéb borral kapcsolatos funkciót is betöltött, illetve saját kis családi pincéjét is vezeti, ahonnan nem is akármilyen borok kerülnek ki. Az, hogy az egykor híres-nevezetes Egerszóláti Olaszrizling újra fényesen csillog a hazai borpalettán, döntőrészt neki köszönhető.

Fiai közül Péter az, aki a bor vonalát követi. Sőt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára is volt, jelenleg pedig a hivatal borászati és kertészeti főosztályvezetője.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Ha azt mondjuk Bikavér mindenkinek Eger jut eszébe. A Bikavérnek nagyjából 150 éves múltja van, nagyobb presztízsre a XX. század elejétől tett szert, amikor még gondos szőlészeti munkával gondos kezek tiszteletre méltó, jó hírű borokat készítettek e néven. Ezután a Kádár-korszak nagyüzemi borgyáraiban éretlen, túlterhelt szőlőkből készült tömegcikké silányodott, ám az akkor igénytelen piacon mégis eladható volt.

Ebből a gödörből kellett kimásznia az igényesebb egri borászoknak a 90-es váltást követően, miközben a nagyüzem még jó ideig tovább éltette a megszokott módon készült tömegtermékét. A helyzet azóta sokat javult, de még mindig elég nagy a szórás.

Az egri Hegyközség a 90-es évek végén megalkotta a maga Bikavér-szabályzatát, amelyben lefektették a bikavérkészítés fontos szabályrendszerét. Mára beszámolhatunk jó néhány kiváló, sőt csúcsminőségű Bikavérről, de a múlt árnya azért még kísérteni látszik.

Adásunkban erről a nagyon népszerű, jól ismert, mégis kissé ellentmondásos borról beszélgetünk Dr. Gál Lajos borásszal, az egri borvidék ikonikus alakjával, aki még a doktoriját is a Bikavérből írta.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Id. Kamocsay Ákos a rendszerváltás óta meghatározó alakja a magyar borászatnak. Ő az, aki a szokásos szakmai iskolákat végigjárva, egyből egy akkori valóságos nagyüzembe – a Móri Állami Gazdaságba – csöppent. Hatszáz hektár szőlőbirtok, 60 ezer hektoliter bor és már akkor jelentős export. Itt alulról fölfelé járta végig a különböző pozíciókat. Majd jött a váltás, az Állami Gazdaságot megszüntették, de ott maradt a tudás, a bejáratott külföldi piac, s jött az újrakezdés. Létrehozták az azóta is szárnyaló Hilltopot Neszmélyben, ami a szó legjobb értelmében valódi nagyüzem. A legnagyobb nyugati exportot bonyolítják jó negyedszázada, főleg az angolszász piacra. 1997/98-ban Londonban a Cserszegi fűszeressel ért el különleges sikereket.

Időközben felcseperedett ifj. Kamocsay Ákos, aki még Móron született. Belenőtt a szőlőbe és a pincébe, nem is volt kérdés, hogy mi lesz belőle. A vonatkozó tanulmányok után jött a Hilltop, ahol atyja mellett a legjobb iskolát is megkapta. Aztán annak rendje s módja szerint egyszer csak elindult a saját külön útján, vissza a szülővárosába Mórra, ahol azóta is kiváló móri borokat készít. Közben többfelé szaktanácsadó, Somlón is főborászkodik, keze alatt megtáltosodnak régi családi pincészetek borai, nem mellesleg rendszeres és állandó nemzetközi borbíráló.

A mai adásban őket mutatjuk be, híres apát és fiát: Kamocsay Ákost és Kamocsay Ákost.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Az általánosan elterjedt, sőt becsontosodott borköztudattal ellentétben Eger és borvidéke nemcsak a Bikavérről és nem is csak a vörösborról szól. Mindig is kiváló fehérborok születtek errefelé, csak ezek – talán éppen hangzatos név híján – nem vagy alig kerültek a figyelem középpontjába. Ez alól kivételt csak néhány olyan kiemelkedő fajta képez, mint az olasznak mondott magyar rizling Egerszólátról, a Hárslevelű Debrőről, vagy az Egri Leányka.

Az 1990-es években Gál Tibor már a tervei között említette a nagy egri fehér cuvée megalkotását, de életében már csak egy évjárat született. Közben szintén a 2000-es évek fordulója után Lőrincz György kezdett komolyan, főleg házasításokkal foglalkozni, azóta is a St. Andrea szinte minden bora az. Majd 2010 táján megérett a helyzet és megszületett az Egri Csillag, s azóta már a borvidék emblematikus fehér házasított borává lett.

A mai adásban ennek születését és első bő évtizedét igyekszünk bemutatni.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet az Egri Csillag palackjából!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna