A borok házasítása, avagy keverése régi keletű dolog, főként, ha tekintetbe vesszük, hogy a XIX. század végi filoxéravészig a szőlőültetvények javarészt eleve vegyesek voltak. A különböző szőlők eltérő minőségeket adtak, más-más előnyökkel és érési idővel, ennek ellenére kiegyenlítették egymást. E rendszer a mai napig élő hagyomány a Bécsi-borvidéken, ahol a Gemischter Satz nevű borok készülnek.

A filoxéra után már fajtatisztán telepítették újra a szőlőket, megválasztva, melyik fajtának melyik a legmegfelelőbb fekvés, talaj. Ekkor kezdődött el nálunk a fajtatiszta borok kora, amelyben házasított borok hagyományosan csupán az egri és a szekszárdi Bikavérek, a tokaji aszúk, a szamorodnik világa, valamint a pezsgők alapborai közül kerülhetnek ki. A borász szakmában persze gyakran alkalmazzák fajtán belül a különböző dűlők azonos fajtájú terméséből készült borait, de mustokat is szokás házasítani, s ott vannak még a kényszerházasítások, amely jó eszköz a gyengébb tételek megmentésére.

A világ nagy presztízsű borai – Champagne, Bordeaux, Dél-Franciaország, a spanyol csúcsok, Portugália, Itália klasszikusainak nagy része – között igen sok a házasított. A házasítás a borász kezében igen nagy fegyver, s ha jól használja, csodákra lehet képes általa. Nálunk még mindig a fajtatiszta dolgok dominálnak, bár kétségtelen, hogy az elmúlt 10-20 évben azért jó irányba indultunk el e téren.

A mai adásban a házasított borok, azaz a cuvée-k témáját igyekszünk kivesézni Petzold Attila

bor- és párlatszakértővel.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya